Az öröm ajándéka

„És nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzon, és bemutassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok el?tt. ? Isten Igéje volt – Isten gondolatait tette érthet?vé. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: „Megismertettem ?velük a Te nevedet” – „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú”, „hogy az a szeretet legyen ?bennük, amellyel engem szerettél, és én is ?bennük legyek”. De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész világegyetem tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni”, és amelyet végtelen id?kön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dics?ség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát”; és hogy a szelíd, alázatos Jézus a megközelíthetetlen világosságban lakozó Atya jellemét mutatta be.

Kezdetben a teremtés egész m?ve Istent nyilatkoztatta ki. Krisztus volt az, aki kiterjesztette az egeket és lerakta a föld alapjait. Az ? keze függesztette helyükre a térben a világokat, és ? formálta meg a mez? virágait. ? az, „aki hegyeket épít erejével” (Zsolt 65:7), „akié a tenger és ? alkotta is azt” (Zsolt 95:5). ? halmozta el a földet szépséggel, ? töltötte meg a leveg?t dallammal, és ? írta oda mindenre a földön, a leveg?ben és az égbolton az Atya szeretetének üzenetét.

A b?n megrontotta Isten tökéletes m?vét, de az ? keze írása továbbra is olvasható rajta. A teremtett dolgok még mindig hirdetik kiválóságának dics?ségét. Nincs sehol semmi – az önz? emberi szíven kívül –, ami önmagának élne. A leveg?ben röpköd? madarak közt, a földön nyüzsg? állatok közt egy sincs, amely ne szolgálná mások életét.

Az adás öröme

A kevesebbet mondó példák után azonban szemléljük Istent Jézusban. Jézusra tekintve láthatjuk: Istenünk dics?sége abban áll, hogy adhat. „Semmit sem cselekszem magamtól” (Jn 8:28) – mondta Krisztus. „Elküldött engem amaz él? Atya, és én az Atya által élek” (Jn 6:57). „Én nem keresem az én dics?ségemet” (Jn 8:50), hanem annak dics?ségét, aki elküldött engem (Vö. Jn 7:18!). E szavak elénk tárják azt a hatalmas elvet, amely az élet törvénye az egész világegyetem számára. Krisztus mindent Istent?l kapott, de azért kapta, hogy továbbadja. Az összes teremtett lényért szolgálatot végez a mennyben, így az Atya élete a szeretett Fiún keresztül árad mindenekhez, s a Fiú által tér vissza a dicséret és boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét – az élet törvényét.

Ezt a törvényt a mennyben áthágták. A b?n gyökere az önzés. Lucifer, az oltalmazó kérub els? kívánt lenni a mennyben. Kezébe akarta ragadni a mennyei lények feletti hatalmat, hogy elfordítsa ?ket Teremt?jükt?l, és a maga számára nyerje meg hódolatukat. Ezért hamis színben tüntette fel Istent: azzal vádolta, hogy öndics?ítésre vágyik. A Teremt?t – Aki maga a szeretet – Lucifer a saját gonosz tulajdonságaival akarta felruházni. Így csapta be az angyalokat, és így vezette félre az embereket is. Rávette ?ket arra, hogy kételkedjenek Isten szavában, és ne bízzanak jóságában. Mivel Isten az igazságszolgáltatás és a félelmetes fenség Istene, Sátán azon mesterkedett, hogy szigorúnak és kérlelhetetlennek lássák ?t. Így vonta az embereket a maga oldalára Isten elleni lázadásában; és a világra ráborult a szomorúság éjszakája.

A hamis istenismeret homálya ülte meg a Földet. Hogy a sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérjen Istenhez, meg kellett törni Sátán megtéveszt? hatalmát. Ehhez nem lehet kényszert alkalmazni. Az er?szak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Isten csak szeretetb?l fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet er?szakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni ?t. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét. Ezt pedig az egész világmindenségben csak egyetlen lény tehette meg. Csak az mutathatta be Isten szeretetét, aki ismerte annak magasságát és mélységét. Az Igazság Napjának kell felragyognia a világ sötét éje felett, „és gyógyulás lesz az ? szárnyai alatt” (Mal 4:2).

A legnagyobb ajándék

Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve „ama titoknak kijelentése” volt, „mely örök id?t?l fogva el volt hallgatva” (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak örökt?l fogva. Isten és Krisztus kezdett?l tudtak Sátán hitehagyásáról, és arról, hogy az ember is b?nbe esik a lázadó megtéveszt? befolyása következtében. Nem Isten akarta a b?nt, de látta el?re, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legy?zésér?l. Oly nagy volt a világ iránti szeretete, hogy elkötelezte magát egyszülött Fia feláldozására, „hogy valaki hiszen ?benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16).

Ez önkéntes áldozat volt. Jézus Atyja mellett maradhatott volna, megtarthatta volna mennyei dics?ségét s az angyalok hódolatát. Mégis elhatározta, hogy leteszi jogarát Atyja kezébe, elhagyja a mindenség trónját, hogy világosságot hozzon a sötétségben ül?knek és életet adjon az elveszend?knek.

Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a b?n okozta rontás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istent?l, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözít? felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel f?zte magát az emberiséghez, amit többé széttépni nem lehet. Örökre magához kötözött minket. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ? egyszülött Fiát adta” (Jn 3:16).

A megváltás munkája befejez?dik. Ott, ahol eláradt a b?n, Isten kegyelme még b?ségesebb lesz. A földet – amit Sátán magának igényel – Isten nemcsak megváltja, hanem meg is dics?íti. A mi kis világunk, amely a b?n átka miatt az egyetlen sötét folt az ? dics? teremtésén, a világegyetem minden más világát felülmúló megbecsülésben részesül.

Itt, ahol Isten Fia emberi testben „sátorozott”, ahol a dics?ség Királya élt, szenvedett és meghalt, – amikor mindent megújít – itt lesz „Isten sátora az emberekkel […] és velük lakozik, és azok az ? népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ? Istenük”. A megváltottak pedig a végtelen korszakokon át – miközben az Úr világosságában járnak – dics?íteni fogják ?t kimondhatatlan ajándékáért, aki Immánuel – „VELÜNK AZ ISTEN”.